18:00, a telefonom képernyője egyre gyakrabban villózik az értesítésektől. Instagram,
Facebook jönnek a push notifikációk. Ez hozzászólt, az bejelölt, ez belikeolt,
ez üzenetet írt...
Kint sötét van, a munkának vége. Az emberek, mint valami éhes seregély csapnak
le a közösségi média hírfolyamaira, a szerverek felpörögnek, a felhőkben cikáznak
a byte-ok. Mi történt ma a virtuális világban? Nézegették ők egész nap, de csak
fél szemmel, mert ugye dolgozni kell. Most végre van egy kis idő olvasgatni, megnézegetni a fotókat. Hozzászólni, üzengetni, likeolgani.
Estére egy virtuális pulzáló netvörkké olvadunk össze az Instargam és Facebook
olvasztó tégelyében. Heves komment összecsapások, féltékenykedő pillantások, vágyakozó
tekintetek, tétovázó ujjak a posztok felett. Likeoljak, hozzászóljak?
Hat óra után letesszük a való világ béklyóit és alámerülünk egy virtuális
világban. A posztok a filterek, az emojik, a captionök birodalmában. Limitált
karakterszám, nem mondhatsz többet, mint a közösségi média istenszerű alkotói
hagyják neked.
Az algoritmus uralkodik feletted, mit láthatsz, és mit nem. A mesterséges intelligencia
jobban tudja már, hogy mit szeresz és mi érdekel téged, mint te magad.
De te meghekkeled az algoritmust is, mert titkon meglesel néhány profilt,
akiket valamiért fontosnak tartsz. Megnézed mit posztoltak aznap, táplálkozol
belőle vagy éppen morgolódsz miatta. Ki, miért kukkol másokat...
Szerelmes leszel néhány képbe, majd kijózanít gyomrod korgása, hogy
vacsorázni kéne.
Ó, közösségi média, összehoztál vagy szétszakítottál minket? Nincsenek
távolságok, nincsenek korok, nincsenek határok, nincs semmi, mindenki
mindenkivel egy szempillantás alatt kapcsolatba kerülhet, akár írhatok is az amerikai
elnöknek.
Mondhatsz bármit, színlelhetsz is akár vagy hazudhatsz. Ezt mind megteheted.
Elmerülünk a virtuális világban, mert leharcolt elménk és testünk, amit
annyi inger ért egész nap, estére már csak ezt tudja befogadni. Képeket,
üzeneteket, like-okat, hozzászólásokat...
Sekélyes világ ez, de sok benne az inger, és ingerre vágyunk még... Ám estére
már csak virtuálisra, kiszívott minket az élet. Sekélyes like-ok tömkelege.
Követők jönnek, aztán rád unnak, mennek tovább és keresnek valaki mást.
Kinyílt a világ, egy szempillantás alatt megcsodálhatok egy norvég vegán
édesanyát, akinek 10 gyermeke van és 20 éve szoptat folyamatosan, vagy egy
jóképű olasz férfi fashion bloggert, aki épp Londonban szál be a Porsche-jába
(ha az övé, egyáltalán és nem a fotó kedvéért került csak oda...). Oh, likeolta a hozzászólásom, most ezt vehetem
flörtnek?
Milyen sok életbe láthatok hirtelen bele... Milyen sokfajták vagyunk,
mennyi élet, mennyi kedves és lenyűgöző emberi lény...
Kinézhetek a virtuális ablakon és megcsodálhatom virtuális valójukat és
szívecskék és felfelé mutató hüvelykujjak formájában kimutathatom a szeretetemet...
Boróka