2018. december 30., vasárnap

Mennyire vagy te egotista?


Kegyetlen néha ez a világ. Sokszor figyeltem meg, hogy nálam csekélyebb eredményekkel vagy értelemmel rendelkező emberek sokkal többre vitték, sokkal magasabbra jutottak. Én sokkal jobb voltam, ügyesebb, sokkal több dolgot értem el, mégis az orrom előtt emelkedtek fel olyan emberek, akiknek képességeik alapján elvileg nem kellett volna.

Elemeztem a dolgot és elkülönítettem egy nagyon fontos különbséget köztem és köztük. Azt a dolgot, ami miatt ők sokkal többre vitték, mint én. Mert volt egyetlen egy dolog, amiben ők sokkal jobbak voltak, mint én, annak ellenére, hogy nekem voltak jobb eredményeim.

Egyszerűen volt egojuk. Rohadtul, de nagyra tartották magukat. Azt is nagyra tartották, ha pislogtak egyet. És ehhez tartozott még egy dolog, hogy elég szemtelenül bátrak voltak ahhoz is, hogy elég nagy feneket kerítsenek a dolgoknak, magyarul, ha pislogtak egyet, akkor arról mindenki tudjon, hogy ők pislogtak és mindenki áhítattal adózzon érte.

Láttam, megfigyeltem és elkülönítettem ezt a közös nevezőt ezekben az emberekben, akik felemelkedtek annak ellenére, hogy nem mondhatni, hogy kivételes képességeik lettek volna. Együk volt viszont, kivételesen nagy egojuk. És ezt most nem a szó pejoratív értelmében értem.

Onnantól világossá vált számomra, hogy nekem is magamon kell dolgozzak. Azokat a gátjaimat kell feloldjam és leküzdjem, ami miatt nincs elég hitem magamban. Amért nem elég nagy a szám.


Évek munkája van ebben. Emlékszem pár éve még alig mertem kitenni valamit a Facebookra, mondtam magamnak: hülyeség, ki a fene kíváncsi arra, hogy mit csinálok, mit eszek, merre járok, kivel vagyok, mit gondolok? Majd kap három like-ot a posztom, tök ciki az egész. Figyeltem azokat, akik szabadon mertek kommunikálni a közösségi médián vagy nyilvánosan. Bevallom voltak negatív érzelmeim velük kapcsolatban. Milyen egoista (most pejoratívan), hogy tolja már az arcát, nárcisztikus. De megmondom őszintén a valóság az volt, hogy irigyeltem őt, mert ő merte, én meg nem. Mert tudtam, hogy a siker kulcsa igenis, hogy valamilyen szinten egotisták legyünk, hogy merjük tolni az arcunk, hogy beleálljunk dolgokba.

Tudtam, hogy igaza van ezeknek az embereknek és valójában nekem is ezt kellene tennem.

Bármennyire nehéz volt is, elkezdtem csinálni, volt, hogy alig mertem valamit kitenni, gyorsan vert a szívem, kudarcnak éltem meg, ha azt láttam nem tetszik az embereknek, nem like-olja senki, vagy mások sokkal több like-ot kapnak, mint én. És mielőtt félreértené valaki, nem, nem vagyok like-vadász, de tisztában vagyok vele, hogy a like-ok száma, mutatja, hogy a kommunikációm mennyire volt sikeres és mennyire érte el a célját. Egy nagyon fontos visszajelzés a like, ne álszenteskedjünk ezzel szerintem.

Szóval évek munkája van ebben, folyamatosan fejlesztettem a személyiségem, hogy több önbizalmam legyen és folyamatosan csináltam, kommunikáltam, kommunikáltam, és figyeltem mi működik és mi nem. Figyeltem másokat, akik jól csinálják, elemeztem őket.

A leges legnagyobb feladat mégis a saját kommunikációs gátjaim leküzdése volt. Hogy elhiggyem azt, hogy amit mondok az érdekes másoknak. Sokat segítettek a pozitív visszajelzések.

Most már néha megkapom az arcomba, burkoltan vagy nyíltan, hogy egoista vagy nárcisztikus vagyok. Gondolom ilyenkor magamban: nem tudsz te rólam semmit...

Nem tudsz te a céljaimról, arról mit, miért teszek, mivel mit akarok elérni. Inkább csak az van, hogy tudod, hogy neked is sokkal egoistábbnak kellene lenned...

Ha valaki kicsit is olvas a soraim között, tudhatja, hogy amit teszek nem az egomról szól, soha nem is arról szólt. Az igazság az, hogy az egomat kellett felhozzam arra szintre (és ebben rengeteget segített a Szcientológia), hogy végre tudjak és merjek a céljaimon dolgozni.

Szóval igenis a sikerhez hozzá tartozik egy egészséges ego, önbizalom. Hogy az ember higgyen magában, higgyen a kommunikációjában. Ez már önmagában is sikeressé tehet egy embert. Sok ilyet látunk, ego van, de tartalom nincs. Ha meg az ego párosul a tartalommal is, na akkor megszületik a sztár. Mindenki látta szerintem a Queen filmet mostanában, hát ott volt ego, de volt tartalom is.

Szóval mielőtt valakire azt mondod egoista, nárcisztikus vagy too much, gondold át újra és nézd meg hogyan tanulhatnál inkább tőle. Lehet, hogy az a bajod ezzel, hogy tudod, hogy neked is egoistábbnak kellene lenned?

Boróka  

2018. december 16., vasárnap

Ez az a dolog, amiről nyilvánosság előtt soha nem akartam beszélni


Mit gondolok én a saját megjelenésemről...

Úgy tűnik felkavaró volt a téma vigyük el egy jó pontig.
Ismerek egy nagyon bölcs embert, aki azt mondta, hogy ahol probléma van ott több kommunikáció kell.

Szóval akkor kommunikáljunk még. Teljesen nyitott vagyok a más véleményekre, de tiszteletteljesen és ne bántón prezentáljuk, ez fontos.

Szóval a tegnapelőtti cikkem nagyon felkavaró volt néhány hölgy számára. Írtam egy 5700 karakter hosszú cikket, amiben 5 mondatban megemlítem egy nő számára mennyire fontos az ápolt megjelenés:

„Először is egy nő szerintem adjon magára. Nincs kifogás. Egy nő kötelessége, hogy jól nézzen ki. Azt gondolom nincs olyan, hogy csúnya nő, mindenki szépnek születik. Ápolatlan, elhízott, ízléstelen nő viszont van.”

Ez volt az a bizonyos ominózus 5 mondat a cikkben. A cikk továbbiakban szinte teljesen lelki és belső értékeket taglalt, amit néhányan már ettől a ponttól egyszerűen észre sem akartak venni.

Hát vesézzük ki ezt a megjelentés dolgot, ha az ekkora port kavart. Úgy látszik, hogy ne legyen valaki szabados a szerelemben, vagy legyen gondoskodó, nem a fő téma itt.

Vágjunk bele akkor.

Érdekes volt látni ahogy néhány nő kikelt magából. Próbáltam megérteni mi lehet a probléma, újra elolvastam a saját cikkem, tényleg ennyire sértő lenne?

Két dologra jöttem rá.

Az egyik, hogy biztosan van olyan, hogy valaki tudja, hogy igazából kicsit többet kéne törődnie magával, hogy kicsit kevesebb édességet kellene enni és talán nem ártana mozogni is. Minden nap foglalkoztatja ez a gondolat, de valamiért mégsem tesz lépéseket. Mindig talál rá kifogást, most a munka, most a gyerek, most a család, most beteg vagyok. Persze tudjuk, hogyan működnek a dolgok, ha nem teszünk meg valamit, amiről tudjuk, hogy helyes, önigazolásokat fogunk gyártani, hogy nyugtassuk vele a saját lelkiismeretünk. Sajnálom, hogy ezeket így kimondom, de van ilyen.

A másik nagyon meglepő dolog az volt számomra, amikor ápolt, igényes, természetesen szép nők keltek ki magukból azzal kapcsolatban, hogy ez nem így van. Hát ez az, amire nem tudtam így gombot varrni. Ő pontosan 100%-ban megtestesíti azt, akire én gondolok ápolt, ízélés nőként, akkor ő most miért akad ki?

Ezen gondolkodtam el. Talán nincs tisztában a saját szépségéve és nőiességével? Ezzel már kiléptünk egy újabb csatamezőre.

Ez lesz számomra a legnehezebben bevállalható cikk, mert ez az a dolog, amiről nagy nyilvánosság előtt soha nem akartam volna beszélni. Ez olyan kínos és fájó pont nekem is.

A képem, amit kiraktam valami idealisztikus címlaplányt tett volna oda a nőknek, aminek úgy érzik nem tudnak megfelelni? Így ők, ha meggebednek akkor sem tudnak kinézni?

Hát, nagyon nem. Van fogalmatok mennyit küzdöttem magammal mind külsőre, mind belsőre mire eljutottam oda, ahol most vagyok, hogy nagyjából jól érzem magam a bőrömben? Tudjátok mekkora lelki tusákon kellett keresztülmennem, azért, hogy egyáltalán videókat merjek kitenni, mert egyáltalán nem gondolom magam elég szépnek ahhoz, hogy én bárki képernyőjén ott legyek? De volt egy jó célom ezzel, aki ismer közelről tudja mi az és emiatt felülkerekedtem a saját gátlásaimon.  

A másik részről pedig bennem volt, hogy megjelenésben is fel kell nőjek a feladathoz. Az elmúlt 1 évben kb. 10 kilót fogytam. Semmi nagyon nagy dolgot nem csináltam, kiiktattam a cukrot és a sok szénhidrátot az éltemből és hetente 2-3-szor lementem futni. Ez volt az én nagy fogyókúrám. Azóta is figyelek mit eszek, nem tömöm az egészségtelen ételeket, ezért nem hízok vissza. Ezek után azt mondja nekem valaki, hogy fogyni annyira bonyolult és megvalósíthatatlan egyszerűen nem tudom elhinni. Kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás. (persze, most, aki betegség miatt nem tud fogyni, nem ebbe a kategóriába esik, én most az egészséges emberekről beszélek) Pontosan ennyi. És ezt nem csak a fogyás miatt fontos, hanem még sok más dolgok miatt is szerintem.

Annyira, de annyira messze állok én a tökéletestől, ezer hiba van a testemen, az arcomon, ne kérjétek, hogy felsoroljam őket, higgyétek el a tükör minden nap emlékeztet rájuk.


De rájöttem néhány dologra.

Én is áldozat lettem. Két dolog áldozata, a férfiaké, akik leértékeltek és a magas elvárások, amiket a női megjelenéssel kapcsolatban támaszt a média.

Van néhány stabil adat, amit elsajátítottam. Először is vannak dolgok a külsőmmel kapcsolatban, amin tudok változtatni és vannak dolgok, ami egyszerűen adottság. Ami nagyon zavar és tudok ellene tenni, az ellen teszek, ami ellen nem tudok, azt meg megpróbálom elfogadni.

Csináltam magamnak ezen egy játékon. Azt mondtam magamnak. Jól van Boróka, erre az életre ez a test adott, most lássuk mit tudok belőle kihozni.

Összeírtam magamnak mik azok a dolgok, amiken lehet és tudok változtatni és folyamatosan haladok ezen. Még nem értem el az ideális képet azzal kapcsolatba, hogyan szeretném a testem, de minden nap haladok e felé. És valahogy ahogy kezdem megvalósítani magamnak azt a testet, amiben jól érzem magam, egyre magabiztosabbnak érzem magam és egyre jobban vagyok.

Teszek ezért minden nap, de ez egy hosszú utazás. És aki azzal vádol, hogy mert erre nekem nagyon sok időm van, mert nincs gyerekem. Szeretném elmondani, hogy valószínű azt a munkatempót, amit magamnak diktálok az utóbbi félévben nagyon kevesen bírnák. Semmi szabadidőm. Pár havonta elmegyek fodrászhoz, kozmetikushoz, magamnak festem a körmöm és ha tehetem sportolok, kimegyek futni vagy bent tornázok. Sokkal, de sokkal többet is tehetnék a testemért, járhatnék masszázsra, mindenféle kezelésekre, fogfehérítésre stb. Mennyi ilyen modern szépészeti eljárás van. De két dolog miatt nem teszem. Egyszerűen nem vagyok hajlandó a testem az életem központi részéve tenni, mert számomra a szellemi értékek sokkal fontosabbak. A másik, meg kicsit beteges dolognak tartom, ezt a sok beavatkozást, amit a nők manapság már megtesznek a szépségükért. Szóval én ezzel a minimummal tartom a testem jó állapotban.

A másik dolog, ami sokkal nehezebb volt ennél, hogy elfogadjam azokat a tulajdonságaimat, amiken nem tudok változtatni, ha beleszakadok is. Nagyon nehéz feldolgoznom, hogy néhány modell annyira tökéletesen szép, és persze kicsit még rásegítenek Photosoppal is, hogy úgy érzi az ember soha, de soha nem érhet fel az ő szintjükre. Minden nő hiú kisebb nagyobb mértékben, és szeretne szép lenni. De a mai világban a szépséget olyan mértékben beskatulyázták, hogy a nők 99,9%-a nem tud megfelelni neki. A maradék 0,1% pedig boldogan illegeti magát a címlapokon. Persze a férfiak ezekre a nőkre csorgatják a nyálukat, tisztelet a kivételnek, sokszor még akkor is mikor gyönyörű szép feleségük és gyermekeik otthon várják.

A nőknek olyan szépségideált tesznek oda, amitől egyből lemennek apátiába a saját külsejükkel kapcsolatban és azt gondolják teljesen felesleges lépéseket tenni, mert ehhez a szinthez soha nem érhetnek fel.

Szerintem egy csomó nőnek ezek a címlaplányok ugrottak be, amikor azt mondtam „ápolt ízléses” nők.

Én már régóta küzdök ez ellen a jelenség ellen és már többször érintettem a témát a blogomban.  

Én mit gondolok a szépségről? A női szépségversenyeket betiltanám, nincs olyan, hogy ő a világ legszebb nője. És nincs olyan, hogy most ez a testalkat a trend! Nincs olyan, hogy most a hosszú lábak vagy a nagy mellek a divat. Nincs!!! Ez egy beteg világ, beteg hozadéka. Minden nő szépnek születik. Tartsa karban magát, amennyire lehetőségei engedik és pont. Pontosan ennyi elvárást támasztanék minden nő felé. A címlapra tennék mindenféle korú és mindenféle testalkatú nőt, hogy mindenki tudjon találni példaképet magának. A férfiakat meg megnevelném, hogy nőket ne sértegessék azzal, hogy a jelenlétükben más nőkre csorgatják a nyálukat és gúvasztják a szemeiket. Mindenkinek a saját felesége legyen a legszebb és legtökéletesebb nő az egész világon.

Remélem most, hogy jobban kifejtettem azt az 5 mondatot így érthetőbb, mire gondoltam és mit képviselek.

Boróka

2018. december 15., szombat

Mitől lesz egy nő Igazi Nő


Egyre többen akasztják rám ezt a jelzőt, hogy én megtestesítem azt, ami az Igaz Nő. Hát, huh... Nem tudom pontosan mi az a tulajdonságom, amivel kiérdemeltem ezt a címet, mindenesetre igen megtisztelő, hogy van, aki így lát.

Gondolkodtam viszont azon, vajon mi tesz egy nőt Igazi Nővé.

Először is egy nő szerintem adjon magára. Nincs kifogás. Egy nő kötelessége, hogy jól nézzen ki. Azt gondolom nincs olyan, hogy csúnya nő, mindenki szépnek születik. Ápolatlan, elhízott, ízléstelen nő viszont van. És van a másik véglet, aki pedig kicsit túlzásba viszi az “ápoltságot” azáltal, hogy nincs rajta már egy négyzetcentiméter, ami eredeti lenne. Szolárium, póthaj, műszempilla, rengeteg festék, szilikon mell, feltöltött száj, botoxolt arc és sorolhatnám. Ettől lenne egy nő igazi nő, hogy megpróbál a valóságban is hasonlítani a Photoshoppolt címlaplányokra? Sokszor azt hozzák fel ezek a lányok, hogy ők a tökéletességre törekszenek, azért csinálják ezt. Tökéletesség? A szilikon mell, a műszempilla vagy a póthaj az tökéletes lenne?

Nem. Elmondom, mi a tökéletes. Ha helyesen táplálkozol és rendszeresen mozogsz, lehetőleg friss levegőn. Figyelsz a bőröd szépségre, nem kensz magadra minden vegyszeres kozmetikumot. Jó állapotban tartod a lelki világod, ízlésesen öltözködsz és viselkedsz. Nem a tested optikája fog tökéletessé tenni.

Aztán itt ez a másik dolog: a divat. Egy igazi nő szerintem nem divatmajom. Néha úgy érzem, hogy a divatnak az a célja, hogy hülyét csináljon a női nemből (a férfiből is). Most éppen az hódít, hogy a lányok ormótlan fehér holdjáróra hasonlító sportcipővel vesznek fel egy könnyed selyemruhát. Vagy az, hogy valami rikító színű háromszög alakú napszemüveget vesznek fel; még nem láttam egy nőt se idáig, akinek jól állt volna. Melyik férfi akar, egy ilyen nővel megjelenni valahol? A nő legyen nő, ne egy a cirkuszi látványosság. Legyen kecses, nőies. Ne csináljon bohócot magából, mert éppen az a divat.

Aztán a másik dolog, amit látok, hogy a nőkből kihallt az a vágy, hogy gondoskodjanak egy férfiról. Sok velem egyidős lány nem tud főzni. Szerintem egy nő tudjon főzni, szeressen gondoskodni, a lakást rendezni. Egy nő nem nő, ha nem tud főzni, gondoskodni egy férfiról, vezetni egy háztartást. Mégis, mit vár? Persze, hordozzák tenyérén, halmozzák el, vigyék ide-oda, de a minimumot képtelen megadni egy férfi számra, az otthon gondos melegét?

Viselkedés. Egy nő legyen képes stílusosan megjelenni bármilyen eseményen, az odaillő ruhában, társalogni, magabiztosan kapcsolatot létesíteni, hogy a férfi minden körülmények között büszke lehessen rá, mind külsőre és belsőre is. Legyen szociális és kedves. Viselkedjen jólnevelten és barátságosan az emberekkel, legyen népszerű és kedvelt. Sok nő egyszerűen bunkó a férfiakkal. Továbbá egy nő tudjon bánni a nőiességével. Nem jó, ha túlságosan visszahúzódó és szerény, de az se jó, ha kurvás. Egy nő legyen tisztában azzal, hogy ő nő. Tudja ezt használni a jóízlés határain belül.


Legyen tartása. Na ez az a pont, ami a mai lányokból hiányzik. Elmesélték nekem férfiak, hogy némelyik lány néhány sor chat-elés után milyen fotókat küld magáról. Elment az eszetek lányok, most komolyan? Egy vadidegen férfinak! Ha saját magad ennyire tartod értékesnek, hogy bárkinek odalököd magad, mint egy darab hús, akkor hogyan várod, hogy bármelyik férfi tisztlejen téged?! Előbb tanuld meg tisztelni magad! Tartsd magad annyira értékesnek, hogy nem állsz le bárkivel. Nem fekszel le fűvel fával. Egy igazi nőt nem dugott körbe már a fél város. Jó híre van és rendes lányként ismerik.

Egy igazi nő szereti a szexet. Ezt is mesélték férfiak, hogy mennyire gátlásosak a nők a szexszel kapcsolatban. Elmondom, a nő részéről egyetlen titka van szerintem a jó szexnek. Ha elfogadod és szereted a tested, akkor nem leszel feszült az ágyban. Szóval, ha nem tetszel magadnak, akkor tegyél róla, hogy ez változzon. Fogyj le, mozogj. De ne a szerencsétlen férfin csattanjon az ostor, hogy nem kaphat meg amiatt, mert nem érzed jól magad a bőrödben. Tegyél érte, hogy ez változzon!

Egy igazi nőnek van élete. Sok nő a férfiban látja a megoldást. Arra vár, hogy majd jön valaki, aki eltartja, meg boldoggá teszi. Nagy hiba. Az ilyen lányoknak ez általában mindig csak egy álom marad. A sikeres férfiak ugyanis szeretik a sikeres nőket. Akik érdekesek, akiknek van életük, véleményük, gondolataik, akivel lehet beszélgetni. A csinos külső és a szex unalmassá válik egy ponton. Egy férfinek ennél sokkal többre van szüksége. Egy teremtő erőre, aki kreativitással mindig új szint visz az életükbe. Ne várd, hogy egy férfi tegyen boldoggá. Tedd boldoggá magad, tedd boldoggá a férfit, és ő mindent meg fog adni neked cserébe.

A belső még mindig sokkal többet ér, mint a külső. Nem tartom magam egy különösen nagy szépségnek. Vannak nálam sokkal-sokkal jobb adottságú lányok. Miért van az, hogy napi szinten mégis 3-5 férfi környékez meg? Nem hiszem, hogy a kinézetem miatt. Amiatt, mert egy férfi nem feltétlen a csinosságot keresi, az csak egy része a dolognak. De keresi az érdekes, izgalmas személyiséget, olyan nőt, akinek vannak céljaik, érdeklődési területe. Egy férfi jól akarja érezni magát a nővel, lehessen vele nevetni, új dolgokat kipróbálni, kalandozni. Egy nő, aki érdekes személyiség, sokkal több férfit fog vonzani, mint egy szépségkirálynő.  

Nem olyan bonyolult dolog igazi nőnek lenni szerintem. Soha nem dolgoztam azon, hogy ezt a címet kiérdemeljem és lehet a listám koránt sem teljes. Sőt, az is lehet, hogy vannak férfiak, akiknek az igazi nő teljesen mást jelent, mint amit itt leírtam. De azt gondolom, hogy sikerült egy-két sarokpontot megfogalmaznom, ami jó példát mutathat nőtársaimnak. Legyen sok Igazi Nő!

Maradok alássan és tisztelettel egy Igazi Nő.

Boróka  

Ha tetszett, oszd meg

Népszerű bejegyzések