Amikor megszűntem azon gondolkodni, mire vagyok képes, és mire nem.
Amikor csak elkezdtem magabiztosan lépkedni a céljaim irányában. Cselekedni töprengés helyett.
Amikor nem érdekelt többé, ki néz, és ki nem. Nem érdekelt, ki, mit gondol rólam. Elég volt az, hogy én tudom. Nem kellett, hogy más is tudja, és nem kellett, hogy bárki higgyen bennem, mert már én hittem magamban.
Amikor nem bántotta többé a reflektorfény a szemem, amikor nem érdekelt többé, hogy néznek-e vagy sem, és az sem mit gondolnak közben. Mert én tudtam, és nem kellett a visszacsatolás, hogy más is tudja.
Mikor ki mertem engedni a szellemet a palackból, mert elhittem, hogy nem fog ártani senkinek, hanem pont az ellenkezője.
Mikor nem fogtam többé vissza magam.
Mikor nem hallgattam többé senkire, csak az ösztöneimre.
Amikor hinni kezdtem abban, hogy amit látok, azt helyesen látom. Amikor többé már nem akartam senkit megkérdezni, mert tudtam magamtól is, mi a helyes.
Amikor már nem foglalkoztam azzal, merre megy a világ, mert tudtam, hogy én merre tartok. Amikor nem akartam senkitől elnézést kérni a létezésemért, és senkinek nem akartam megmagyarázni a döntéseimet.
Amikor megtanultam hallgatni a saját megérzéseimre, amikor el mertem hinni, hogy tudhatom jobban, mint mások. Közben, amikor felismertem, mennyi mindent nem tudok még, és milyen sokat kell még tanulnom. Amikor biztos voltam benne, hogy mindennek el fog jönni az ideje.
Amikor hevesen vert a szívem, de annak ellenére is megtettem, mert az volt a helyes. Amikor nem érdekeltek többé a gátlásaim és a félelmeim, mert felülírtam őket az akaratommal.
Amikor megtanultam büszkének lenni magamra, és elismerni az érdemeimet. Amikor megláttam a saját értékeimet, amikor rádöbbentem, miben vagyok erős, és hogyan kell előnyt kovácsolnom belőle. Amikor nem vágytam többé senki és semmi elfogadására, mert tudtam, mit érek. Amikor megtanultam kiállni magamért, megtanultam felismerni és kezelni a gonoszságot és a rosszindulatot.
Mert sokáig bujkáltam a saját képességeim és céljaim elől belülről mardosva: „ennél több van benned”.
Amikor már nem akartam többé elbújni az árnyékban, az életem csak azon a ponton kezdődött el igazán. Felvállaltam magam, ahogy vagyok, és nem kérek elnézést azért, mert létezem.
