Mikor éreztem először, hogy már nem lány
vagyok, hanem nő?
Elfogadtam magam.
Nem akartam már senkire
hasonlítani.
Nem hasonlítgattam már a külalakom más
nőkéhez.
Rájöttem, hogy nem kell és nem is akarok
a világ összes férfijának tetszeni.
Rájöttem, hogy minden férfinek más
típusú nők tetszenek.
És van egy rakás, akinek az a típus
tetszik, aki én vagyok.
Nem éreztem többé, hogy a férfiak
figyelméért meg kell küzdjek.
Pontosan elég, ha annak tetszem, akinek
én akarok tetszeni.
Megtanultam, hogyan kell egy férfit
elcsábítani.
Nem akartam többé az életem, a sikereim
arra alapozni, hogy majd egy férfire kell támaszkodjak.
Rájöttem, ha kell, mindent meg tudok
oldani egyedül is.
Felfedeztem, hogy nem kell mindent
magamra aggatnom csak azért, mert divatos.
Rájöttem pont elég, ha olyan ruhákat és
színeket választok, amik jól állnak nekem.
Feladtam, hogy azt gondoljam minden
ruhának jól kell állnia rajtam is, csak mert valaki máson jól áll.
Rájöttem, hogy a nőnek nem a szépsége a
legnagyobb erénye, hanem a személyisége.
Rájöttem, hogy a férfiak valójában a
valódi, igazi nőket keresik, akikben van életkedv.
És sokkal hamarabb összeállnak egy
közepesen szép, de érdekes lánnyal, mint egy modellel, akiből hiányzik az
élet.
Rájöttem, hogy az előnyös külső és belső
tulajdonságaimat, hogyan erősítsem meg és fordítsam a javamra.
Abbahagytam, hogy "kinyírjam"
magamat azokért a dolgokért, amiken nem tudok változtatni, elfogadtam
magam.
Megtanultam szeretni önmagam.
Rájöttem, hogyan és mire tudom
használni, hogy nő vagyok.
Mi az, ami bennem megvan, de a
férfiakban nincs.
Mire vágyok egy kapcsolatban, és mit
tudok én adni.
Rájöttem, hogy maradjak nőies annak
ellenére, hogy erős személyiség vagyok.
Rájöttem, hogy nem kell, hogy mindenki
szeressen, de mindennél fontosabb, hogy minden körülmények között megmaradjak
az, aki vagyok.
És így lettem leányból nő, szép
lassan...
Boróka
