Az utóbbi egy évben a legnehezebb
számomra talán az volt, hogy olyan sebességgel változtak a dolgok körülöttem,
hogy nem tudtam felfogni. Nehéz volt elengedni dolgokat néha, holott láttam,
hogy a továbblépéshez el kellene engedjem. Mégis néha kapaszkodtam, vagy
kérdeztem magamtól, miért nincs ez vagy az úgy, mint rég?
És a válasz mindig én voltam. Mert én
nem akartam már, hogy úgy legyen.
Annyira gyorsan fejlődök és ennek
ára van. Elengedés, sok elengedés.
Ne kapaszkodj a múltba, mert meggátolja
a fejlődést.
Lehet, azért nem lesz soha már olyan,
mert jobb lesz.
De jó volt!
Most miért nincs?
Mert más van.
Mert folyamatosan fejlődsz.
És minden változik körülötted.
Elmúlik valami és jön egy új.
És ha kapaszkodsz a múltba, nem tud
jönni a jó, az új.
Ne gondolj arra, miért nincs ez vagy az
úgy, mint régen.
Nincs, mert más van.
Fejlődés van.
Bezárul egy ajtó.
De közben kinyílik egy új.
Semmi sem marad állandó.
A dolgok változnak.
Fejlődnek.
Az állandóság nem fenntartható.
Ahogy dolgozod át magad az életen, el
kell engedj dolgokat.
Hogy teret engedhess az újnak.
Az egyre jobbnak és nagyobbnak.
Csak magadat lassítod, ha a múltba
kapaszkodsz és nem akarsz elengedni dolgokat.
Ha azon gondolkozol, hogyan tudnád
visszacsinálni, ami volt.
Nem kell visszacsinálni.
Fejlődni kell.
Ami elment, azt el kell engedni.
És észrevenni, ami helyette jött, az
ajtókat, amik kinyíltak.
Boróka
