Miért csinálom azt, amit csinálok? Egy vallomás...

Huh, sok mindent csinálsz te Boróka, most melyikre is gondolsz pontosan? Most az írásra gondolok. Egyszer egy okos ember tanításai alapján elgondolkodtam azon, hogy mi volt az a dolog, ami mindig jelen volt az éltemben már fiatal korom óta és bármit csináltam, bárhova mentem, bárhova sodort az élet, mindig jött velem? A válasz egyértelmű volt: az írás.

Utáltam, mikor négyest kaptam az iskolában a fogalmazásomra, mert úgy éreztem a tanár nem érti meg az én egyedi stílusom. Bele akar kényszeríteni a szokásos fogalmazási szófordulatokba azért, hogy ötöst kapjak. Tudtam, ahhoz hogy ötöst kapjak átlagosan kell írjak, de nem voltam hajlandó rá. Inkább megmaradtam az, ami vagyok és fortyogtam magamban, hogy a tanár nem érti a művészetemet.

Aztán jöttek a naplók, ahol csak random leírtam a gondolataimat. Sok-sok füzetet írtam tele akkoriban. Arra nem gondoltam, hogy más is kíváncsi lehet rá. Lehet épp a négyesek miatt az iskolában...

Aztán volt, hogy semmi közöm nem volt az íráshoz, mert évekig személyzetfelvétellel foglalkoztam. Ott nem nagyon kellett írni, időm se volt rá. De egy nap mégis azon kaptam magam, hogy könyvet írok arról, hogy kell csinálni. Végtelenül élveztem.

Aztán egy újabb szakasz jött az életembe, mikor elkezdtem az egészség témájában írni, némelyik cikkem 40-50 ezer like-ot kapott. Az egész ország olvasta annakidején a cikkeim, mert több százezer, sőt milliót meghaladó eléréseim voltak. Viszont nem voltam elég bátor hozzá, hogy odaírjam a nevem. Annyit írtam oda, hogy Boróka. Mikor valamelyik tévé vagy rádió mégis megtalált, visszautasítottam a szereplést. Bár milliós nagyságrendben jutottak el a cikkeim a magyar lakossághoz, és az interneten több száz cikk kering még ma is, amit én írtam és számtalan oldal vette át ezeket, a mai napig az embereknek fogalma sincs arról, ki is az a Csábi Boróka. Pedig becsléseim szerint a magyar értelmes lakosság minimum 50%-a már olvasott tőlem valamit a neten. 

Viszont ez volt az a pont, amikor életemben először rádöbbentem, hogy tudok írni és nagyon sok emberre hatással lenni. 

Most jött egy új korszak, mikor egy kis személyiségfejlődésen mentem át és végre létre mertem hozni egy blogot, amit az én nevemen neveztem el. Itt csak én vagyok, nyersen, kendőzetlenül, cenzúra és változtatások nélkül. Senki nem szerkeszti át mondataim, mert neki úgy nem tetszik, és nem ad négyest, mert nem átlagosan fogalmazom.

Írok a saját örömömre inkább, aztán kiteszem és nagy meglepetésemre hirtelen több ezer ember olvasgatja a cikkeim. Pedig csak a saját Facebook-omra teszem ki.

És mostanában ez a több ezer elkezdte a tízezres határokat súrolgatni.

Azt hiszem most jött el az én időm, most állt össze bennem, hogy bátran és kendőzetlenül ki merjek állni a világ elé a gondolataimmal, és hogy e mögött én állok. Vállalom.

És a kérdésre a válasz, hogy miért?

Kislánykorom óta tanítani, vezetni akartam az embereket, mást el sem tudtam volna képzelni. Tömegekre szerettem volna hatni. De ez nálam sosem egy öncélú dolog volt, nem azért, mert reflektorfényben akarok fürödni. Ez inkább egy nagyon terhes dolog, a népszerűség nagyon fárasztó tud lenni, mert mindenki téged akar és ráadásul egyszerre.

De ez valóban nem rólam szól. Hanem azokról a hatásokról, amit az emberek életében akarok elérni, hogy okosabbak legyenek, hogy tudatosabbak, hogy merjenek nézni, látni és elgondolkodni. Valójában ez a célom.

És miért pont az írás? Mert ez az a dolog, amit akkor is csináltam, mikor senki nem kérte. Ez az a dolog, amihez akkor is van kedvem, mikor semmi máshoz. Mert ez az az eszköz, amihez egész életemben nyúltam, ha valamit meg akartam oldani.

Szóval végre utamon vagyok és köszönöm, hogy itt vagy velem.

Mert, nem az a lényeg, hogy én mit írok, hanem az, ami neked eszedbe jut róla…

Boróka