Neked mennyire számít, hogy mit gondolnak rólad az emberek?

Érdekes kérdés. Szerintem nem lehet azt mondani: nem érdekel mit gondolnak, és az sem jó, ha lépten-nyomon valamiféle elvárásnak akarsz megfelelni.

Aztán ott a másik dolog, hogy kik? Kik azok az emberek? Olyan emberek, akik fontosak neked vagy vadidegenek?

Azt sem mondanám, hogy csak az a fontos, hogy az gondoljon rólad jót, aki szeret, a többi nem számít.

De hogyan ne essünk át a ló másik oldalára, amikor pedig azért nem teszünk vagy teszünk dolgokat, hogy mit gondolnak majd rólunk mások?

Szerintem valakit csak addig zavar igazán, hogy mit gondolnak róla mások, amíg ő önmagával szemben nem biztos abban, hogy amit tesz az jó.

Mert, ha neked ott van a teljes bizonyosságod afelől, hogy amit teszel azért teszed, mert ez a legjobb, akkor egy pillanatig sem merül fel benned, hogy mások véleménye számíthat. Igazából ilyenkor se dicséretre, se bíztatásra nem vágysz, sem kritikára, mert TE tudod, hogy jó úton vagy.

De mikor te sem vagy benne biztos, hogy jól csinálod-e, amit csinálsz, csak akkor tudnak elbizonytalanítani, kétségbe taszítani vagy visszahúzódásra késztetni.

És ahogy egyre mélyebbre megyünk ebbe a témába, úgy adja magát a következő kérdés: de honnan legyek én teljesen biztos abban, hogy mi a helyes? Ez itt a sarokpont.

Mostanában nekem ez már egyre könnyebben megy, mert sok spirituális fejlesztésen vettem részt az utóbbi években. Egyre könnyebb a helyes úton maradni, látni mi a helyes és nem engedni, hogy mások eltérítsenek tőle. Nem gondolom azért, hogy tökéletes vagyok ebben, de nagyon sokat fejlődtem és még most is tanulom. Dolgozom azon, hogy a saját hitem és bizonyosságom a saját megfigyelési képességeimben folyamatosan erősítsem.

De nem volt mindig így és visszagondolva ez elég nehéz feladat. Minden körülmények között helyes döntéseket hozni, helyesen mérni fel magunk körül a különböző dolgokat, és ez nem elég, mert ezután még biztosnak is kell lenned abban, hogy helyesen látod a dolgot, mert különben az első gyenge fuvallat letérít az eredeti utadról.

És aztán körül vesznek minket emberek és mondanak sok-sok dolgot és gondolnak rólunk sok-sok dolgot és ezt mind átszűrni és megnézni, hogy melyik igaz, melyik nem és kiértékelni mi mögött milyen szándék lakozik.

Ebben a gondolat és vélemény viharban kell stabilnak maradnod, különben olyan leszel, mint egy falevél a forgószélben. Ez csak akkor tudod megvalósítani, ha magadban sikerül elérned egy belső stabilitást és bizonyosságot. Ekkor leszel egy elsüllyeszthetetlen hajó az élet tengerén és jöjjön bármilyen vihar te ki fogod állni.

Lehet, hogy meglepő, de megint oda lyukadtunk ki, hogy a kulcs ehhez is benned van...

Boróka

A Facebook az ördögtől való? Imádjam vagy utáljam?

Már régóta kikívánkozik belőlem ez a gondolat. Lehet, hogy ez kicsit a pohár félig tele vagy félig üres esete, és lehet azért van, mert általában optimistán és bizakodóan állok az élethez, de bosszant kicsit, hogy sokszor futok bele abba, hogy mennyire szörnyű dolog a Facebook, az okostelefon, az internet, és hogy micsoda egy romlott világban élünk, ahol már az emberek okostelefon nélkül nem is tudnak létezni.

Én kicsit másképp látom ezt, a telekommunikációs eszközök, az internet, a közösségi média, mind kommunikációs csatornák. Intenzív, gyors és széleskörű kommunikációs csatornák.

Én pedig szeretek kommunikálni. A kommunikáció nem egy öncélú és egyoldalú dolog, vagyis optimális esetben nem az. Van benne érdeklődés más emberek iránt és van benne egy olyan dolog, hogy te is szeretnél érdekessé válni mások szemében. És ebben is van egy egészséges egyensúly, mint minden másban.

Mit adott nekem a Facebook? Azt, hogy tudom régi barátaimmal, régi osztálytársaimmal, akik azóta már szétszéledtek az országban, sőt a világban is, mi történik. Kinek mekkora és milyen szép családja van, hol él, jól van-e. Mivel már a telefonszámukat nem tudnám kideríteni, főleg mert még az én időmben nem is voltak mobiltelefonok, ezért, ha nem lenne a Facebook, akkor azt sem tudnám kivel mi van.

Jól esik, ha néha egy régi ismerősöm, aki lehet épp egy távoli országban él, ír egy üzenetet, vagy belike-olja egyik képemet vagy hozzászól vagy gratulál szülinapomkor. És gondolom neki is jól esik, mikor én teszem ezt.

Nem tudom azt mondani, hogy a Facebook ördögtől való, hiszen nagyon sok emberrel a Facebookon keresztül tartom a kapcsolatot és az egyik fő kommunikációs csatornám a világ felé.

Mikor például agresszív hazugságáradattal bombázták a vallásom a médiában, akkor a Facebook volt az a csatorna, amin keresztül el tudtam mesélni videóim formájában az ismerőseimnek, hogy mi a valóság. A Facebooknak köszönhetem, hogy ezeken a videókon azóta már több mint 70 000 megtekintés van.

És nem szégyellem bevallani, hogy a vállalkozásomban sok-sok millió forintot kerestem már a Facebookon keresztül.

És igenis azt is bevallom, hogy jól esik, ha kiteszek valami eredményt, például, hogy lefutottam egy félmaratont, és a barátaim gratulálnak, vagy csak egyszerűen dobnak egy like-ot. Igenis jól esik a bíztatás, a kedves szavak.

És igen, egy nagyon gyors világban élünk és rengeteg ismerősünk van, mert van autó, repülő, telefon, internet és az ember sokkal több embert tud megismerni, mint régen mikor mondjuk leélte az életét egy 5000 fős faluban és 50 évig ugyanaz volt a szomszédja. És igen kevesebb idő jut a szeretteinkre is, mert sokat dolgozunk, mindenki hajt, mint az őrült, kemény a mai világban megélni, sokszor még a hétvégét is átdolgozzuk. Nem úgy van már, hogy kimész a kertbe és leszeded a gyümölcsöt a fáról, más világban élünk.

És igenis szerintem sokat számít, ha belike-olod vagy hozzászólsz egy régi vagy távoli ismerősöd képéhez, akivel nem lenne már kapacitásod ebben a rohanó világban tartani a kapcsolatot, de mégis jelzed vele, hogy tök jó, hogy létezel és örülök a sikereidnek, az örömeidnek vagy a kisbabádnak.

Azt mondják egy like nem számít. Én azt mondom: igen, számít. Mert kommunikáció, mert „szeretet” és törődés a másikkal, még ha egy digitalizált, egyszerűsített változatban is.

Ha valakit pedig szeretnél élőben látni, a Facebook nem akadályoz meg abban, hogy felhívd. Tehát ne mondd azt, hogy elszemélytelenedtek a kapcsolataid. Az nem Zuckerberg hibája, ha nem találkozol vagy hívod is fel néha a szeretteidet.

És az sem Zuckerberg hibája, hogy vannak emberek, akik eltorzult módon használják a Facebookot. Akik trollkodásra, bomlasztásra használják, vagy akik egy hamis képet mutatnak az életükről a közösségi médián keresztül.

Hidd el, ez nem a Facebook hibája. Ha egy szigeten sátoroznánk, akkor ezek az emberek sátra lehet kívülről csillogó és menő lenne, de benne pedig egy jó nagy trágyarakás bűzölögne. Ez inkább ilyen emberi kérdés, hogy valaki hamis képet mutat magáról és tök mindegy, hogy Facebook vagy nem Facebook, valószínű minden szituációban ezt teszi.

A Facebook egy kommunikációs csatorna és mindenki olyan minőségben fogja ezt fogyasztani és használni amilyen az ő személyisége. Egy kalapáccsal lehet szöget beverni, de szétzúzni egy tányért is. Az emberen múlik, mire használja a kalapácsot.

Szóval nem gondolom, hogy a Facebook ördögtől való, vagy nem kéne használnunk vagy le kéne törölnünk róla magunkat.

A személyiségedet tudod fejleszteni, hogy minél okosabban és kifinomultabban használd ezt kommunikációs csatornát a céljaid eléréséhez.

Ha szeretnél embereket megérinteni, a véleményed elmondani, vagy csak viselkedéssel jó példát mutatni a környezetnek és ezzel hatni rájuk, akkor csináld.

Posztolj, mesélj, mondd el a gondolataid, tedd ki a nyaralásod, a szülinapod, a gyereked, engem érdekel mi van veled. Én kíváncsi vagyok Rád. És köszönöm, hogy te is kíváncsi vagy rám!

Boróka

Mindenkinek van véleménye arról, hogy a másiknak, hogyan kellene élnie

Érdekes mióta egyre többen ismernek, egyre több embernek van véleménye arról, hogyan kellene élnem, mit kellene csinálnom.

Néha a szemembe mondják, néha pedig a hátam mögött, csak visszajut hozzám.

Hogy én mit gondolok?

Először is én már évekkel ezelőtt felhagytam azzal, hogy ítélkezzek mások felett.

Ráébredtem, hogy amíg nem rendelkezek pontos információkkal bármilyen szituációról, nem alkotok véleményt. Egy vitás helyzetben sosem csak az egyik felet hallgatom meg. Ha éles bírálatot hallok valakiről, akkor soha nem fogadom el ellenőrizetlenül. Ha pedig kiderül, hogy nem volt igaz, a személy, aki mondta hitelét veszíti.

Ha valaki panaszkodik nekem valakiről, akit valójában kedvelek és tisztelek, akkor elengedem a fülem mellett. Főleg, ha egy olyan emberről panaszkodik, aki az élet több területén jelentős sikereket és eredményeket ért el. Számomra a tettek sokkal többet árulnak el egy emberről, mint bármilyen szó.

Megtanultam azt is, hogy a sikeres embereket sokat kritizálják kevésbé sikeres emberek. Miért? Talán mert egy sikeres ember arra emlékezteti azt, aki kevésbé az, hogy neki is meg kellett volna csinálnia, de lustaságból vagy bátorság hiányából nem tette meg.

Nézd meg néha egy híresség posztja alatt mennyi mocskolódást lehet olvasni, mikor ő legjobb szándékkal tesz ki valamit.

Van egy-két nagyon fontos elvem az életben:

Először is mindig a saját házam tájékán söprögetek.

Nem ítélkezek. Nem bírálok. Nem alkotok véleményt arról, kinek, hogyan kellene élnie. Úgy gondolom ehhez nincs is jogom. Főleg, ha részinformációkkal rendelkezem vagy az információim forrása nem a személy.

Ha tanácsomat, segítségemet kérik egy problémával kapcsolatban, szívesen segítek, kéretlen tanácsokat viszont nem osztogatok.

A másik életének kritikus bírálása nem segítség, még ha a bíráló úgy is állítja be, hogy ezzel valójában segíteni akar.

Ha szeretnél valakinek segíteni, akkor nem ez az út vezet oda.

Ha a bírálat egy olyan személytől jön, aki az élet azon a területén, amiben engem bírál nem mutatott fel eredményeket, akkor sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de ugyancsak elengedem a fülem mellett. Mutass jó példát nekem és akkor elhiszem neked, hogy segíteni akarsz nekem és nem azt akarod elérni, hogy én hajtsam végre azt, amit te a saját életeden nem hajtasz végre. 

Van abban valami, hogy azokat a hibákat látjuk meg másokban, ami nálunk hibádzik. És azért érezzük, hogy azon a területen kritizálnánk a személyt, mert emlékeztet valamire, amit mi tettünk vagy nem tettünk.

Én amondó vagyok, nézz szét a saját udvarodon és ha már ott semmi szemét nincs, csak akkor kezd mások udvarát söprögetni.

Boróka