Egyszer volt hol nem volt egy lány, aki soha egytelen egy pillanatra nem engedhette
meg magának, hogy gyenge legyen.
Csak nagyon ritkán sírt, akkor, ha biztosan nem látta senki. Soha senki nem
tudhatta meg, ha gyenge volt.
Mert annyian hittek mindig benne, ha egy pillanatra is gyengeséget mutatott,
csalódást okozott az embereknek. Mert őt úgy ismerték, aki mindig erős, aki
mindig könnyen veszi az életet, aki mindig megoldja problémáit, aki mindig tuja
mit kell tenni.
Ezért mikor csak egy pillanatra a gyengeség legkisebb jelét mutatta,
azonnal csalódást okozott az embereknek.
Ha egy pillanatra elvesztette a nyugalmát, ha éppen valami bántotta és nem
tudott olyan kedvesen és türelmesen viselkedni, mint szokott, azonnal felrótták
neki, mint a leghatalmasabb bűnt.
Nem mondhatta el, ha elege volt valamiből, vagy ha valami terhét már alig
tudta elviselni.
Mert őt úgy ismerték, aki erős és ő ezért soha nem lehetett gyenge. Hozzá
jöttek mindig tanácsért és neki kellett meghallgatni és támogatni mindenkit
maga körül. Ezért sem lehetett soha gyenge. Mert akkor az emberek elvesztették
volna hitüket abban, hogy ő képes segíteni.
Megtanulta, mert minden gyengeségért százszoros árat kellett fizetnie, ezért
inkább leszokott arról, hogy gyenge legyen. Ez a luxus neki nem járt, mert sok
szem szegeződött rá, sokan várták valamiért tőle a megoldást. Szép lassan
hozzászokott ehhez.
Néha úgy érezte szétszakad, mert ennyi helyen nem tud helyt állni, de soha
nem tudott nemet mondani, ha valaki a segítségét kérte, azt gondolta, majd
megoldja valahogy. Egész életében mindig többet vállalt, mint amit elbírt, volt
bele is rokkant kicsit, de erről akkor sem tudott leszokni.
Kissé megkeményedett, mert rájött, hogy csak úgy tud túlélni ebben a kemény
világban, ha azt mondja ő még keményebb lesz. Nem akarta soha, hogy az ölébe hulljanak
dolgok, talán ezért sem hullottak nagyon.
Hozzászokott, hogy mindenért nagyon keményen kellett küzdenie, nem is
érezte volna jól magát, ha nem érezte volna, hogy ő mindent megtett és mindent
odaadott, amit csak adhatott.
Soha semmit nem csinált felszívvel. Neki csak egy létezett: vagy mindent
vagy semmit. Soha nem gondolkozott azon, hogy spórolnia kellene a szeretettel,
az erejével vagy bármijével, és hogy ezért ő majd mit kap cserébe. Csak ment
előre, ahogy a szíve diktálta. Nem gondolkozott el azon, hogy kihasználhatják,
talán ezért nem is használták ki soha.
Mert mindig mindenhol mély nyomot hagyott. Nagyon szerették, bárhova ment,
az emberek mindig emlékeztek rá és kedvesen emlegették, ha visszatért.
Mindenhol támogatást és szeretett kapott, lehet azért, mert ő is csak azt adott.
Soha nem gondolkozott azon, hogy spórolni kellene vele.
Mikor segítség kellett neki, sorra hívták fel a barátai, mindenki segíteni
akart. Ha nagyot álmodott, sorban álltak az emberek, akik álmai részesei
szerettek volna lenni. Nem volt gondja azzal, hogy maga köré vonzza a legjobb
embereket. Követték őt.
A kártékony emberek viszont nagy ívben elkerülték egész életében. Lehet, mert nem
találtak rajta fogást. Elég becsületes volt, őszinte és tiszta volt a lelke, ezért
nehéz volt behálózni és manipulálni is.
Erős akarata volt nagyon, mondhatnánk, hogy makacs is talán. Viszont ezért mindig ki tudott állni magáért vagy bármiért, akit vagy amit szeretett.
Ha valamiben tiszta szívvel hitt, nem volt félelem benne, hogy kiálljon azért.
Ezért a kártékony emberek egész életében elkerülték, vagy csak nagyon rövid
ideig tudtak megmaradni a környezetében, lepörögtek és más célpontot választottak.
Egyetlen ellensége volt csak. Az aki megállította, hogy úgy isten igazából kiengedje az erejét. Ezért nem mert megtenni egy csomó
dolgot, amit meg kellett volna tennie.
De szép lassan legyőzte ezt az utolsó ellenséget is és megengedte, hogy kilépjen a
fényre, mert mindig tudta, hogy neki még itt feladta van és hogy ő tényleg nem
lehet gyenge.
De ehhez muszáj volt legyőznie az egyetlen, utolsó és legkegyetlenebb ellenségét is: saját magát.
Boróka
