A bankpalota előtt siettem el, kávét akartam és pontosan
érkezni úticélomhoz. Felém jött egy néni, tiszta tekintet, rendezett ruha, de reszketett
a hangja:
„Kérem segítsen, nagy bajom van, kellene egy kis pénz,
pár nap múlva helyrejövök, addig eszek krumplilevest, aztán jó lesz, lesz pénz.”
Nagyon megalázva érezte magát, hogy kérnie kell.
Egy pillanatig sem gondolkodtam, tudtam, hogy ez most nem
kamu, itt tényleg helyzet van. Látszott rajta, hogy nem szokott koldulni, de
most muszáj, mert már nagyon éhes. Nem volt kétség bennem, hogy most segítenem kell.
Elővettem egy ezrest. „A jóisten áldja meg” – suttogta,
mosolyogtam.
Vettem egy kávét, a bankpalota előtt mentem el újra. Ránéztem az üvegpalotára és szarkasztikus gondolataim támadtak. De a néni már
nem volt ott, örültem, hogy nem kell többet koldulnia, ezer forint sok pénz,
tudtam, hogy be fogja osztani és aztán jó lesz...
Majd jött egy második gondolat: Hány ilyen néni élhet még
ma vajon Budapesten? Sok dolgunk van még...
Boróka
